VITÉZ GYÖRGY VERSEI:
Őszi ének
Ez a gyalázat éve volt
(a szégyené, a szégyené)
Október a náthás gyümölcsöskertben
törtkarú árnyék, szögletes –
az emlék rücskös birsalmái
elcsüggesztik az ágat.
Így múlik el (sic transit
gloria mundi pápa úr kérem)
az eskü, a szépséges bélyeg az ajkon
lefoszlik, a piros hús mögött
kánkánt ropnak (Toulouse Lautrec) a férgek
– de középkor is – szaporázza a csontváz.
rázza a fát csepegőorrú kölyök
hullik az alma (az álma?) a mennykő (de manna már nem)
sírás
rút a hideg
magasfeszültség
Angolnáink a folyóba visszatértek,
aktatáskájukban lapul a plasztik-bomba
almának álcázva, zsíroskenyérrel.
Nyakunk köré tekeredik a gyújtózsinór-féreg;
sírós tenyérrel tépjük
a fojtogató köldökzsinórt.
Moebius szalag
őszirózsában hemperegnek az őszi rókák
vörös talárban hosszúfülűek mint az ősi rokonok
a várfalon páston (csatamezőn) hősi rokkantak
botornak tapogatóznak sorjáznak a mankók
jobbra igazodnak a hordágyak főzik a roppant nagy
üstben a lebbencset jégvilág csontját-velejét.
Vörös tallérral fizetik a lesántult őröket
hosszúfülűek ugornak a sáncra (ostrom remegő orr)
hősi rókák sorjáznak a csatamezőn (elvéteti ravaszság)
bársony vakondok sárban hemperegnek az őszirózsák.